2009. október 20., kedd

A Belváros térképeken

Megtetszett ez a térképezés, úgyhogy kerestem még egy párat a Belvárosról.

Az első 1785-ből való. Tájékozódási pontnak legalkalmasabb a Plébániatemplom. Mellette a Városháza és a kegyesrendiek rendháza. Jól látszik a hatalmas fórum, a város központi tere, a Duna-parton kialakított kikötők. A későbbi Hal tér és Rózsa tér helyén még házak állnak.



1837. Nincs sok változás, de az említett két tér már látszik. A Plébániatemplomtól északra a görög templom, délre az angolkisasszonyok zárdája.



Egy nagyon szép, részletes térkép 1895-ből. A városszerkezet még nem változott meg alapvetően, de már kiépült a Ferenc József rakpart és ezzel párhuzamosan létrejött a Petőfi tér.



Ezen az 1937-es térképen már nagyjából a mai utcaszerkezet látszik. A legnagyobb változás természetes a híd. A hídfő körül jelentősen átalakult a város. Délről lebontották a plébánia épületét és a Duna utca – Torony utca sarkán álló házakat. Az északi oldalról eltűnt a kegyesrendiek rendháza és a Városháza, helyüket egyrészt az Eskü tér, másrészt Kegyesrendi Gimnázium és Piarista rendház foglalta el. A hídra vezető utat kiszélesítették a Kígyó utca, Városház utca, Sebestyén utca közötti házak lebontásával. Megépültek a Klotild paloták, és a hídon még járt a villamos.



források:
Budapest régi térképei (Arcanum, 2005)
Buda és Pest töréneti topográfiája (Arcanum, 2007)

2 megjegyzés:

  1. Újabb szép térképek, köszi!

    VálaszTörlés
  2. Szívesen! :)
    Nagyon szórakoztató és tanulságos "lapozgatni" ezt a két adatbázist.

    VálaszTörlés

Na most mondd!