2009. november 30., hétfő

Időutazó: Millennium 1. rész: Vajdahunyadvár

Az Időutazó új sorozatában az 1896-os Ezredéves Ünnepségek építményeiből szeretnék nektek bemutatni néhányat. Az első részben az az épület kerül sorra, amit a kiállítás bezárása után maradandó matériából is megépítettek és ma is látható. Régi képek a városligeti Vajdahunyad várról:

A Történeti főcsoport román kori része



A kapu Klösz György felvételén

Alpár Ignác épülete a kortársakat is megosztotta. Ignotusnak például tetszett: "Mondom, ez gondolatnak nonsens, művészetnek horror és megcsinálásnak lehetetlenség. Nos hát, az Alpár munkája e képtelenséget plauzibilitásra váltotta, a művészetnek diadalmat szerzett, s a megcsinálásban, nem rossz értelemben mondom, szemfényvesztéssé fokozódik a virtuozitás."




A gótikus csoport épületei. A második felvételt Weinwurm Antal készítette.


A román kori csoport. (Weinwurm)

"Hogy milyen módon konstruálta ő ezt az épületcsoportot, azt ama kéményforma torony kapcsán elmondta ő maga. Még a legszigorúbb historikusnak is a fantázia csónakjába kell szállnia, s az ösztöne kormányával kell megtalálnia az adatok közt való összekötő utat. Aki nem bízik a fantáziájában, az menjen közjegyzőnek, de ne ártsa magát a művészetekbe. Mint a paleologus egy csontdarabból megkonstruálja az egész mammutot, a művészi képzeletnek elég egy oszlopfej, hogy hozzá alakítsa az egész tornácot s köréje az egész épületet."





A királyi dolgozószoba, váróterem és fogadószoba Weinwurm Antal felvételein.




A reneszánsz épület csarnokai. (Weinwurm)



"ama kéményforma torony", a Franciabástya, Alpár "tréfája". Ennek az épületrésznek nincs előképe a magyar építészettörténetben. (fotó: Weinwurm)

"A keresdi kastély lépcsője, a pozsonyi városháza kútja, a segesvári torony s az eperjesi Rákóczy-ház erkélye, a brassai Katalin-bástya, a besztercebányai városháza, belül a vajdahunyadi vár lovagterme s az esztergomi Bakács-kápolna, a Mária királyné körmöcbányai házának mennyezete, a mezőtelegdi templom falképei: mind, mind egy pontos matematikai számításnak a maguk helyére illesztett adatai. Szuverénül járt el az emlékek adataival, nem leltárt vett föl, hanem teremtett." P.P. (Ignotus ) A Hét 1896. máj. 31.




Reneszánsz épület a lőcsei városháza tornyával. (Weinwurm)


A jáki templom, előtérben a pozsonyi kút. (Weinwurm)


A reneszánsz épület főbejárata. (Weinwurm)



A gótikus udvar a pozsonyi kúttal. (Weinwurm)



Lovagudvar.


Csütörtökhelyi kápolna.


A román csoport kerengője. Klösz György képe.

Kapcsolódik:
Csarnokok, pavilonok I.
Csarnokok, pavilonok II.
Képek forrásai:
FSZEK Budapest-képarchívum
1896 : a Millenniumi Országos Kiállítás és az ünnepségek krónikája (szerk. Varga Katalin, Atlasz Kiadó, 1996)

3 megjegyzés:

  1. Szia, én nem látom a kódodat, illetve nem pontosan azt látom, amit te, de a <div>
    </div> -ket meg kellene számolni!
    Minden kezdőnek legyen végzője is, olyan ez, mint a zárójel.
    Elsőre próbálj a poszt végére egy
    </div> írni, azért nincs jó helyen az oldalsáv.

    VálaszTörlés
  2. Ha majd megveszem első időgépemet, egészen biztosan ide jönnék vissza és megnézném a kiállítást teljes egészében! Nagyon jó a poszttéma, várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. Csak ismételni tudnám Retek bejegyzését.

    VálaszTörlés

Na most mondd!