2010. május 31., hétfő

Időutazó: Városliget - a Széchényi

A mai Széchenyi fürdő Zsigmondy Vilmosnak köszönhető. Ő volt az, aki hőforrások után kutatott a Városligetben. Kutatásai sikerrel jártak, a mai Hősök terén talált kénes forrásra először artézi kutat telepítettek, majd a forrás vizét 1881-ben a Nádor-szigetre vezették, és ott, egy meglévő épület átalakításával, létrehozták az Artézi fürdőt. A fürdő hamar népszerű és szűk lett, ezért megtervezték a bővítését, de végül az áthelyezés mellett döntöttek. Az új épület terveit 1901-re készítette el Czigler Győző, de az építkezés a pénzhiány miatt csak 1908-ban kezdődhetett meg. 1913-ra mai helyén felépült a Széchenyi fürdő szimmetrikus, két zárt udvar köré szerveződő épülete. A historizáló, reprezentatív épület díszítésében a kor jeles szobrászai vettek részt – Maróti Géza, Telcs Ede, Vastagh György, Róna József –, az előcsarnok üvegmozaikjait Róth Miksa készítette.
Az első bővítésre 1927-ben került sor. Francsek Imre tervei alapján az eddigi gyógyfürdő nép- és strandfürdővel egészült ki, utóbbit homok borította. A két új oldalszárnnyal alakult ki a fürdő mai képe.
1999-ben nagyobb felújításon esett át az épület, a medencék korszerű vízforgató berendezéseket kaptak. 
 
A Nádor-szigeti fürdőház emeleti alaprajza, 1888.
 
A Nádor-szigeti Artézi fürdő bővítési tervének helyszínrajza, 1894.
 
 Az új Artézi fürdő elhelyezésének helyszínrajza 1906.
 
 A Széchenyi fürdő távlati képe, Paul János 1910 körül.
 
 Az elkészült épület, 1913 után.

Plakát a fürdő megnyitására, 1913.

A fürdő előcsarnoka, 1913.

Egy medence, 1913, Erdélyi Mór.

Borbély és manikűrös, 1913, Erdélyi Mór.

Büfé, 1913, Erdélyi Mór.

A bővítés helyszínrajza 1927-ből.

A fürdő bővítésének metszete, 1926, ifj. Francsek Imre.

A kibővített fürdő távlati képei, Háry Gyula 1927.

Strandfürdő a Széchenyiben homokos fövennyel, 1929, Balogh Rudolf.


2010. május 12., szerda

Fotográfus szemmel: Vékás Magdolna

Vékás Magdolna budapesti őslakos. Itt született 1956 történelmi nyarán. 1977-ben tett fényképész szakvizsgája után tíz évig volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósa. Azóta szabad foglalkozású fotográfus és tanár.
A régi fotográfia eljárások érdeklik (cianotípia, chromotípia), amikkel nem csak a manapság szokásos anyogokra lehet dolgozni, hanem pl. merített papírra is. Így a felhasznált anyagok textúrája, az alkalmazott technika sajátosságai többletjelentést visznek a képeibe.
Munkáit Divald Károly Emlékplakettel (1998) és Balogh Rudolf Díjjal (2000) ismerték el. 
Az alábbi lírai hangulatú cianotípiák a Töredékek a városról (Városháza, 2000) című albumból valók.