Amikor a mai Terézváros még csak egy külváros volt Pest a Liget között utóbbi már akkor is a szórakozást - szórakoztatást szolgálta. Hiába írta ki pályázatát a Szépítő Bizottmány, hiába születtek meg Nebbien grandiózus park-tervei, a Liget természeti szempontból inkább hanyatlott, mint szépült, viszont egyre többen látogatták a különféle szórakozások miatt. Nem annyira park volt, inkább mulatóhely.
(A Wampetics vendéglő a Stefánia úton, 1900-as évek eleje.)
Az ide települt vendéglők – Bimbó, Szarvas, Szép Kilátás, Klemens, Wampetics – és az ezekben fellépő zenekarok, mutatványosok, a kocsikázás, a lovaglás vonzotta a szórakozni vágyó tömegeket. A többé-kevésbe állandóan itt tartózkodó mutatványosokból a liget szívében kialakult egy kaotikus vurstli, a Rundo körül, a Király utca folytatásában. A céllövöldések, erőművészek, tűznyelők és hasonló csudák az Öregmalomnak nevezett ringlispíl körül csoportosultak. Itt telepedett meg az első állandó mutatványosbódé, Wexleher Sebestyéné 1838-ban, hogy aztán gyorsan csatlakozzanak hozzá különféle illuzionisták, jósok, fényképészek, bábosok és más gyanús alakok.
(Óriáskerék a Városligetben, 1900 körül)
A vurstli fénykora, „vadnyugati korszaka” az 1890-es évekre tehető. Sorra indulnak a különféle hinták, szörnyeket rejtő labirintusok, panorámák (a híres Feszty-körképen kívül is, pl. Bem és Petőfi, Kosciuszkó győzelme), megnyílik a Baroccoldi-cirkusz és a Plasztikon panoptikum, mindenféle gyilkosságok viaszba öntött képeivel. A városliget tereinek funkcionális átrendezése (Stefánia út, Állatkert, Széchenyi-fürdő) és a két nagy kiállítás megrendezése (1885, 1896) miatt a hatóságok próbálták valahogy szabályozni, és a Liget szélére szorítani a vurstlit, így fokozatosan a mai Cirkusz és Vidámpart területére helyeződött át.
(Körhinta a Vurstliban, 1910 után.)
(Céllövölde a Vidámparkban, 1920-as évek, Kerny István felvétele)
(Az Állatkert régi főkapuja, 1896 előtt, Klösz György felvétele)
Az Állatkert, a fürdő, a cirkusz ma is népszerű szórakozások, a Vurstliból is megőrzött valamennyit a Vidámpark. De van, ami teljesen eltűnt a Ligetből, és ezek a színházak. Igen, több is volt belőlük.
A mai Széchényi-fürdővel szemben, egy erkélyes, piros tetős épületben nyílt meg a Liget első magyar nyelvű színháza a Hőköm Színház (1890-93). Színházi emberek gründolták Galló György és Horváth Zsigmond, előbbi felelt a társulatért, utóbbi az ötletes színpadi berendezésekért. Dalos táncos jeleneteket adtak elő a jurátusok nagy örömére, akik a Gordon pasához címzett kisvendéglőbe hordták a színésznőket. Az elődadásokon kívül nagy atrakció volt még a színházi kikiáltó Bolond Laci, aki gond nélkül szorzott össze fejben hatjegyű számokat. A tulajdonosok összeveszése után ebben az épületben játszott egy szezon erejéig a Vaudeville színház (1893), majd az Olympia társulat (1896). A következő hosszabb életű próbálkozás Zöldi Márton Dalos Színháza volt (1899-1904). Egyfelvonásosokat, rövid operetteket játszottak, délután háromtól kilencig, folyamatosan. A darabok között énekesek, mutatványosok, komédiások (hasbeszélő, majomimitátor) léptek fel. Igazi varieté volt. Hasonló műsorral dolgozott a Kis Színkör is (1904-1920) Sziklay Kornél színész, író, zeneszerző és híres clown társulata is. Az ő fia próbált először „komoly” színházat csinálni itt, de csak egy szezonra futotta erejükből – Colosseum (1920). Utána még egy társulat működött itt, a Délutáni Kabaré, a színház lebontásáig (1924).
(A Kis Színház épülete.)
(Sziklai Kornél)
A gyakori társulatváltásokat anyagi nehézségek, adminisztratív akadályok okozták. Mivel az épület nem volt fűthető ezek a színházak csak nyáron játszottak, és mivel akkor a nagy színházak szünetet tartottak egyre több neves színész is felbukkant a ligeti színpadokon egy kis kikapcsolódás, és némi mellékes reményében.
A Liget legszínvonalasabb színházát Galló György és Szalkay Sándor hozza létre Magyar Műszínkör (1896-1944) néven egy eredetileg cirkusznak szánt épületben a Hermina úton, a fából készült, kör alakú nézőtérrel rendelkező épületben csak nyáron játszottak.
(A Műszínkör reklámlapja.)
A műsor kezdetben magánszámokból és egyfelvonásosokból állt, majd az időben előre haladva megjelentek a repertoárban az operettek, népszínművek és a komolyabb darabok. Kispolgári, szerény igényű, de lelkes közönsége volt, éppúgy megvolt a törzsközönsége, mint a Nemzetinek vagy a Vígnek, állandó táblás házzal játszottak.
A Hermina úton egy másik színház is működött a Vígszínkör (1910-16) majd Scala Színház Bródy István vezetésével.
(A Scala hirdetése.)
Innen indult a később híressé vált Mály Gerő és Szabolcs Ernő, az Úrifiú. Ez a színház volt a Revű Színház, a Blaha Lujza Színház, majd A Fővárosi Operettszínház nyári játszóhelye.
Az angliai turnéról nagy nehezen hazahozott Feszty-körképnek kijelölt új helyen, a Mutatványos tér 15. szám alatti, folyton beázó épület alagsorában kezdett játszani a Magyar Színpad (1919-23). Ez már állandó színház, ami 300 néző befogadására volt alkalmas. A műsor hasonló volt az eddigiekhez. 1949-ig működött különböző neveken – Jókai Színkör, Jókai Színház.
(Jókais plakátok.)
A Városliget legrégebbi és leghosszabb ideig működő színháza a Városligeti Színkör volt, Feld Zsigmond színháza (ezen a néven 1874-1912).
(A Városligeti Színkör 1885 körül, Klösz György felvétele.)
(Az átépítés és téliesítés után 1909-ben.)
Kezdetben csak német nyelven játszottak, de Feld hamarosan törekedni kezdett a magyarosításra, hogy több nézőt vonzzanak, bár ő maga csak 35 éves korában tanult meg magyarul. Váltakozó névvel és sikerrel a 1940-es évek közepéig játszottak az épület falai között. Budapesti Színház (1912-32), Erzsébetvárosi Színház (1935-44), Szabad Színház (1945), Béke Színház (1946). De olyan év is akadt, amikor üresen állt, vagy mozi működött benne (Aréna Filmszínház, 1934) Az épületet 1952-ben lebontották.
(A Népvarieté plakátja.)
A városligeti színházak nem jelentették a színészet csúcsát. Előadásaikról többnyire lekezelő kritikák jelentek meg, és meg kellet küzdeniük a „kőszínháziak” lenézésével is, de akadtak objektív, a munkájukat elismerő hangok is. Ezek nem a színház neve, hanem a mutatott játék alapján írták meg kritikájukat, kiemelték a ligeti színházak szerepét az addig ilyen helyre nem járók színházra szoktatásában, dicsérték a színészeket, akik kevés próbával voltak kénytelenek játszani, mert sok darabot adtak egyszerre.
A 40-es, 50-es években nem az igény megszűnése, hanem a lehetőségek beszűkülése okozta a ligeti teátrumok eltűnését.
(Forrás: Alpár Ágnes: A Városliget színházai, 2001)
