Mielőtt egy időre búcsút veszünk a Belvárostól nézzük, mi "okozta" az egész felfordulást, a városrész átalakítását. Képek az Erzsébet-hídról.
"A régi Erzsébet-híd nem csak szépségével tűnt ki, világraszóló műszaki bravúrként is jegyezték, hiszen a Dunát mederpillér nélkül átívelő híd több mint húsz éven át, 1926-ig a földkerekség legnagyobb pillértávolságú közúti lánchídjának számított. Tervezői - a Kereskedelmi Minisztérium mérnökeit Czekelius Aurél irányította - több merész újítást is alkalmaztak. Ilyen volt az úgynevezett ingaoszlopos megoldás, azaz, hogy a láncokat tartó, pilléreken álló vaskapuzatok alsó végeiken csuklós sarukra támaszkodtak, s fent is csuklósan csatlakoztak. Idevágó szakértelem híján erről ugyan nem tudunk többet közölni, de hazafiúi büszkességel hozzáfűzzük, hogy e magyar szellemi termék ezután szerte a világon elterjedt módszerévé vált a függőhidak konstruálásának.
Hiába azonban minden technikai lelemény, a pontos számítások, az építkezés egyszer mégis megtorpant. 1901 végén észlelték, hogy a budai hídfő nem képes ellenállni a 6600 tonnás hídtest húzásának, és az két centit elmozdult a Duna irányába. Mikor aztán minden terhet lehordtak a hídról, a csúszás a következő év májusában 33 miliméternél megállt. A vizsgálat megállapította, hogy a bajt a Rudas fürdő hőforrásai okozták. Felmelegítették a talajvizet, attól pedig meglágyult a hídfő betontalapzatában szigetelésként alkalmazott aszfaltréteg. Ennek belső mozgása vitte előre a hatalmas beton- és kőtömeget. Teljesen át kellett építeni a hídfőket, a pestit is, ahol egyébként nem észleltek hibát.
A korábbinál jóval nagyobb új hídfőépítmények egyenként 2800 tonnával nehezedtek az alapzatra. 16 méter magas, óriási szobortalapzatként tornyosultak a házak sűrűjében. Posztamensnek is szánták őket, a rájuk tervezett lovasszobrokat azonban egy idő után már senki sem hozta szóba. Így szerették meg a hidat a pestiek. Felrobbantása után ez a még viszonylagos épségben megmaradt négy hídfő és a pesti oldal vaskapuzata őrizte emlékét - 1960 tavaszáig. Azóta meg van egy új hidunk."
Kincses Károly - Sándor P. Tibor: Fotó, város, történet (MFM, FSZEK, 1998)
A híd a Piarista közből, 1940 körül (fotó: Danassy Károly)
A pesti hídfő 1936 előtt. (Brómolaj átnyomás, Schermann József)
Hídpillér 1930-as évek eleje. (fotó: Máté Olga)
A roncsok kiemelése 1959.
Épül az új, 1963.
Terhelési próba. (fotó: Chabada Árpád)
Hídavatás
Még volt aluljáró.
Magányos sétáló 1968 (fotó: Kovács István Károly)
Az archív képek forrásai:
Kincses Károly - Sándor P. Tibor: Fotó, város, történet (MFM, FSZEK, 1998)
És néhány saját kép a mai hídról.
