2009. október 27., kedd

helyi turista kirándul: Schossberger kastély, Tura

Több, mint húsz évig laktam néhány kilométerre ettől a kastélytól, de akkor egyszer sem mentem el megnézni, igaz, csak 2005 óta látogatható szabadon, de kívülről akkor is megnézhettem volna.
A Loire-menti kastélyokat időző neoreneszánsz épületet Ybl Miklós tervezte Schossberger Zsigmondnak, a gabonakereskedésből meggazdagodott bárónak. Ez volt a család nyári rezidenciája. Az épület lepusztultságában is impozáns, belső terei is gyönyörűek. Különösen a három szintet is áttörő előcsarnok, amit fénykorában üvegkupola zárt le, biztosítva a tér természetes megvilágítását, és a bal szárnyon elhelyezkedő pálmaház. Sajnos a díszítőfestésekből már szinte semmi sem maradt.
A második világháború alatt előbb német, később szovjet főhadiszállás volt, majd kórházzá alakították, végül iskola működött a falai között 1973-ig. Onnantól tudtommal üresen állt.
A kastély mindennap látogatható reggel kilenctől este hétig. A felnőtt belépő 550 forint, ami állítólag a felújításra megy.
Siessetek, nézzétek meg, mielőtt wellness szállodát csinálnak belőle!


 
 
 
 

Tetődíszek minden mennyiségben.
 

 

Belül lepusztult.


 

Előcsarnok és pálmaház.


 

Zárt ajtók.
 

5 megjegyzés:

  1. Nem volna szabad egy ilyen értéket ennyire pusztulni hagyni, remélem hamarosan lesz pénz a tatarozásra. Szépek lettek a képek!

    VálaszTörlés
  2. Ha jól tudom, most indiai tulajdonosa van, aki szállodát akar csinálni belőle. Ilyenkor mindig gondban vagyok,mert egyrészt jó, hogy az épület megmenekül - megszépül, másrészt ha magánkézbe kerül, már nem lehet csak úgy megnézni. De kénytelen vagyok elfogadni, hogy az államnak erre nincs pénze...
    Persze csinálhatnának belőle újra iskolát. Képzeld csak el milyen klassz lehet egy ilyen pecóba menni reggelente. A kis harrypotterek! :)

    VálaszTörlés
  3. Ha neki megéri, egy közösségnek még inkább. Ha 1,2 mrFt rendbe rakjuk 20 évig üzemeltetjük, biztos van 25 szobája, akkor kb 7 eFt egy éjszaka/szoba+ személyzet+rezsi ami szintén 5-6 eFt az summa 12 eFt/nap/szoba
    Ha jól néztem 25 m2 biztos van minden szoba, brutál luxus minimum fél áron. Így pedig az indiainak fizethetsz 40 eFt/éjszaka. Nem az államnak nincs pénze , mi vagyunk birkák. Mert csak magánban gondolkodunk, ilyen gazdag Indiaiból nem lehet sok, ez matek, fordítva ülünk a lovon.
    Még az üdülési jogot is megvesszük, pedig az nem közösségi tulajdon, egy zsíros disznót hizlalunk, mégis megveszik.

    VálaszTörlés
  4. Nem egészen értelek. Hogy tudna egy "közösség" öszerakni ennyi pénz? Milyen közösségre gondolsz? 5-6 magyar befektető? Akkor ugyanott tartanánk, mint az indiai tulajjal.
    Vagy tudsz valami tuti megoldást? :)

    VálaszTörlés
  5. Én csak kívülről láttam, kössz, hogy most bemehettem :)

    VálaszTörlés

Na most mondd!